Családi hagyomány és tisztelet
Ismerje meg vállalkozásunk történetét és a kőfaragás iránti elhivatottságunkat, amely 1989 óta kísér minket.
A kezdetek és a szakma iránti alázat
Szakmai utam 1984-ben kezdődött, amikor kőfaragóként végeztem. Már a pályám elején, 1985-ben sikerült országos elismerést szereznem: egy egyedi kompozícióval első helyezést értem el az országos kőfaragó versenyen, amivel elnyertem a „Szakma Ifjú Mestere” címet. Ez az elismerés és a kő iránti szeretet azóta is hajtóerő számomra. Pályafutásom során olyan megtisztelő feladatokban vehettem részt, mint az Országház felújítása vagy számos patinás kastély rekonstrukciója, ahol megtanultam a legmagasabb szintű precizitást és a nemes anyagok tiszteletét.
Családi hagyomány 1989 óta
Vállalkozásunkat 1989-ben alapítottam. Kezdetben főként műkővel dolgoztunk, majd a 2000-es évek elejétől – követve az igényeket és a technológiai fejlődést – profilunkat a gránit emlékművek készítése felé bővítettük. Számomra a kőfaragás nem csupán munka, hanem alkotás: célom, hogy maradandó, méltó emlékeket véssek kőbe.
Generációk összefogása
Büszkeséggel tölt el, hogy fiaim is megérezték a kő különleges erejét és tiszteletét. Mindketten hivatásuknak választották ezt a mesterséget: nagyobbik fiam kőfaragó, épületszobrász és műkőkészítőként végzett, majd később kisebbik fiam is csatlakozott hozzánk, megszerezve ugyanezt a szakképesítést. Ma már teljes családi összefogásban, közösen visszük tovább a szakma szeretetét és a megszerzett tudást.
Elismert szakértelem
Munkám és a szakma iránti elkötelezettségem legnagyobb elismerését 2016-ban kaptam meg: a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete Aranykoszorús Kőfaragó kitüntetéssel jutalmazott. Ez az aranykoszorú a szakmai alázatom és hozzáállásom visszaigazolása, amelyet a mai napig ugyanazzal a lelkesedéssel adok át fiaimnak és alkalmazok minden egyes megrendelésnél.